Kody długie

Ez a furcsa érzés egyre jobban kezdte ellepni testemet. Kirázott, a keserűséget keltette fel bennem. Nagy nehezen elutasítottam, és kizártam magamból mindenféle kétes gondolatot. Miért viselkedek így Stefan közelében? Azért, mert hónapok óta nem láttam őt? Még magam se tudom rá a választ.. Mindenesetre ideje összeszednem magam, és nem úgy viselkedni előtte, mint egy eszeveszett őrült.
Kérdésére nem feleltem, csak lesütöttem szemeimet. Lefeküdtem vele, de nem hagytam ott a bátyát. Damon-t választottam, aki végül is tudomást szerzett az esetről, így gyakorlatilag a két szék közül a földre estem. Tudom, hogy jelen pillanatban nem én voltam a szíve csücske, nem is vártam el tőle, de már az is haladást jelentett, hogy ide jött. Ugye?
- Azóta már sok minden történt. - haraptam az alsó ajkamba, és két srácot kezdtem el szuggerálni a pillantásommal, akik épp egy amerikai focilabdát dobálgattak egymásnak. Mindketten önfeledten vigyorogtak, és így kívülálló szemlélőként nem fedeztem fel rajtuk semmilyen problémára utaló jellegzetességet. Én is egy ilyen életet akartam. Gondmenteset. De sajnos a végzetem még a főiskolán belül is kísért engem. Már az első nap meghalt a szobatársam, Megan, aki rejtélyes módon valami szinten kapcsolódott az apukámhoz, akarom mondani, a nevelőapukámhoz. Nem önkezűleg vetett véget fiatal életének, ahogy azt Dr. Maxfield a még titokzatosabb, ámbár pofátlanul jóképű mikrobiológia tanárunk állította. Ez a hely tele van misztikummal. Azt hittem, hogy Mystic Falls-nál nincs is talányosabb hely a világon. Netalán tévedtem?
Gondolatmenetemet egy újabb kérdés szakította félbe. - Alig érkeztél meg, máris letámadsz. - egy széles vigyorral pillantottam fel zöldes íriszeibe, majd szóra nyitottam ajkaimat, hogy válaszolhassak a kérdésére. - Nehéz. - bólintottam. - Ez nem gimnázium, itt tényleg tanulni kell. De az egyetemi bulik.. Fergetegesek! Egyszer el kéne jönnöd. Persze, ha van kedved. - tettem még gyorsan hozzá, nehogy kötelességnek higgye. Örültem, hogy olyasvalakivel találkoztam, akihez a múltam kötődött. Igaz, hogy pár órányira vagyok szülővárosomtól, de nem gyakran szoktam hazajárni. Igaz, Jeremy él és virul, hála halott - kiráz a hideg ettől a szótól - barátnőmnek köszönhetően. De Jeremy-vel annyira kegyetlenül bántam, míg nem önmagam voltam, hogy egyszerűen nem merek elé állni. Gyávaság tőlem, tudom. Viszont úgy vélem, hogy jobb az élete nélkülem. Egy felesleges tényező voltam benne, aki állandóan bajba sodorta őt. Tovább kell élnie az életét. Problémamentesen. És nagyjából ennyi. Bonnie.. drága Bonnie-m feláldozta a saját (!!) tulajdon életét, hogy én ne szomorkodjak tovább. És hogyan hálálom meg tettét? Az érzelmeim kikapcsolásával. Rajtuk kívül nincs senki más. Matt tudomást se akar rólam szerezni, egyedül szokatlan módon Rebekah-val tartom a kapcsolatot, de ő már New Orleans-ban van. És ennyi. Ha Caroline nem lenne fogalmam sincs, hogy mi lenne velem. Ezért is örültem annyira egy ismerős arcnak. Stefan-nak.
Fogalmam sem volt, hogy hogyan kerültem a kávézóhoz. Annyira elvesztem saját gondolataimban, hogy nem is vettem észre, hogy lábaim életre keltek, és elvonszoltak engem. Helyet foglaltam az egyik helyen, s hajamat a fülem mögé söpörtem. A kikért kávé hamarosan az asztalra lett tálalva, de jelenleg teljesen el voltam foglalva valami mással. A pincérnő és Stefan közt kialakuló.. minek is nevezhetném ezt? Szemezés? Flört? Kacérkodás? Tudni se akarom! Mindenesetre nem esett jól szerelmes szívemnek. Muszáj belátni, hogy három hónap baromi sok idő. Nem csak én változtam, de ő is. Csak míg én külsőleg lettem másabb, ő épp ellenkezőleg.
- Bocsánat, nem akartam semmit se megzavarni. - hagytam, hogy felszínre törjön a bennem növekvő kisasszony, akit Miss Féltékenységnek hívtak, és mielőtt átgondoltam volna, hangosan kimondtam. Lehet, hogy bunkónak tűnt, de nem szeretnék az enyelgésüknek a szemtanújává válni.
Hirtelen változott a körülöttünk lévő légkör. Jóval fagyosabb lett, s ezt a témának köszönhetjük. Bonnie. Megköszörültem a torkomat, és összekapartam minden erőmet. - Bonnie halott. - nyögtem ki nagy nehezen. - De a bátyád.. megpróbálja őt visszahozni, Silas segítségével. - vettem a kezembe a csészét, és egy jó nagyot belekortyoltam. A szalvéta segítségével letöröltem a kávéhabot a számszéléről. Fogalmam sem volt arról, hogy a kis mentőakciója titkos-e, vagy sem, de már nem tudtam visszaszívni. Ha tehetném se cselekednék máshogyan. Stefan-nak joga van minderről tudnia.
- Miért nem jöttél hamarabb?

Katherine + Victorie

↳ szavak: 495 ↳ zene: Made in the USA ↳ megjegyzés: remélem kárpótol.

Lucia & Elijah

Nem tudom, hogy miért kezdtem el hirtelen vonzódni hozzá, hiszen… megkínzott, és az amit akkor a kriptában művelt velem… enyhén szólva is túlmeríti a kínzás fogalmát. Érintette a szívem, szó legszorosabb értelmében, ujjaival markolta, érezte, ahogy a vért pumpálja az ereimben, ha akarta volna, simán kitéphette volna. De ő nem ezt akarta, ő egészen mást tervezett, ő csak játszani akart velem, úgy képzeli, hogy ő a cica én pedig az egér, a desszert akit majd befal, de előtte ki szórakozza magát. És ez tetszik nekem! Sőt, fordítva is igaz, én is játszom vele, nem hagyom magam, a labda oda vissza pattog kettőnk között, és mindkettőnknek tetszik, hogy tetszik, hogy kínozhatja a másikat… hiszen édes kín ez.
A lány kettőnk között van, a falnak neki dőlve, nem tudok most vele foglalkozni, és őszintén szólva nem is akarok, minden figyelmem, gondolatom most Elijah köti le. zavartan pislogok rá, amikor meghallom suttogását, van egy olyan érzésem, hogy célozni akar valamire, mintha rám célozna, de velem csak pár hete futott össze, szóval teljesen ki van zárva, hogy rólam legyen szó. És nem is izgat, fellángol bennem a tűz, hogy igen is megmutassam nem vagyok olyan nyámnyila, mint ő hisz, a vágy, hogy biztosítsam nem hasonlítok arra a lányra akiről beszélt…. legyen akár ki is, azt akartam tudja…. ha kell az orránál fogva tudom vezetni, hiszen ő is férfi, és mint férfi olyan alantas vágyak vezérlik leginkább… mint éhség, szexualitás, akár csak engem…
-Hát pedig biztosíthatlak, hogy semmiben sem hasonlítok abban a lányban, semmi közös nincs bennünk, és az a legkevésbé sem, hogy bele őrülnék abba, ha valaki nyakát kitörném…. gondtalanul…- hazudom neki enyhén dühösen csillogó szemekkel ahogy felé fordulok. Bántott a tudta, hogy ezt gondolhatja rólam is, hogy valami törékeny porcelánbabának tarthat, nem tudom, hogy miért zavar a tudta, de zavart. Nem azt akartam, hogy azt a kislányt lássa bennem, aki ebbe a testbe van zárva, hanem az érzéki, az izgató nőt lássa bennem, aki ha akarja képes elcsábítani, szítani benne a tűzet…
Csókunk szenvedélyes, vad, vágyakkal és ígéretekkel teli, majd mielőtt jobban bele feledkezhetnék, abba hagyja, halk és keserű sóhaj hagyja el ajkaimat. Többet akarok, most akarom azt a többet, élvezni akarom, ne csak az ajkam, hanem a nyakam.. mindenhol akarom élvezni puha ajka érintését.
Nem is foglalkozok a lánnyal már többet, aki gépies mozdulatokkal megy arrébb, nagyobb baja amúgy sincsen.
Mikor azt mondja, hogy az enyém lehet, a fogam bizseregni kezd, meg akarom harapni, most… de vissza fogom magam, az ajkamba harapok, majd picit bólintok, egy apró csókot nyomok az ajkaira, meg fogom a kezét és kihúzom a kijárat felé. Amilyen gyorsan találunk az első hotelba megyünk, elintézi a szobát, izgatott vagyok, de félek is… félek… mert életemben egyszer voltam férfivel… akkor is nem az én akaratomból, hanem erőszak által.

Lucia & Elijah

I am THE Hunter, and You are My victim

Hiába próbálom utálni az előttem álló lányt, egyszerűen nem megy. Nem tudom utálni most, hogy tudom, egy család vagyunk, legalább is vér szerint, pláne az után, hogy megtudom, van egy lánya. Ó, hogy mit meg nem tettem volna abban az időben, hogy én is együtt lehessek a lányommal… vele. De… nem tehettem semmit a szüleim ellen, úgy éreztem, erőtlen vagyok velük szemben, hogy az én szavam az övékkel szemben semmit sem ér, és végül bebizonyították, hogy így van, mert beleegyezésem nélkül tagadtak ki a családból és száműztek engem. Szinte időm sem volt felfogni, mi történik, már lóháton ültem, úton Anglia felé. – A lányoddal? – kérdezek vissza érdeklődve, mintha nem akarnék hinni a fülemnek. Elvégre nem mindennapi dolog, hogy az ötszáz éves lányomnak szintén van egy lánya, aki még ember... valószínűleg örökbe fogadta, sőt biztos, hogy örökbe fogadta, mert nem lehetséges, hogy a lány még mindig emberként élje mindennapjait.
Az együttérzés villan fel bennem egy pillanatra, nem tehetek róla, ettől a hírtől azonnal megmozdul bennem valami, ami arra ösztönöz, hogy legalább most az egyszer cselekedjek helyesen. De… az azt jelentené, hogy soha nem lehetek szabad, mert odaadom Constance-nak a gyógyírt, engem pedig üldöz tovább Klaus, csak úgy, mint ötszáz évvel ezelőtt. Nem tehetem meg ezt, nem akarok menekülni. Boldog akarok lenni és szabad! Szabad lehetek, de vajon boldog is, tudva, hogy én vagyok az az ember, aki tönkretette a saját lánya boldogságát? Tagadjam meg tőle azt, amit olyan rég tőlem is megtagadnak? Ennyire… még én sem vagyok szívtelen. – Rendben, meglátom, mit tehetek érted és a lányodért, de… úgy érzem, tudnod kell, a tét a szabadságom. – nem húzhatom tovább az időt, muszáj elmondanom neki, hogy miért van szükségem a gyógyírre. – A gyógyírért cserébe megkaphatom a szabadságom Klaustól. Ezért van rá szükségem. – nagy sóhajjal fújom ki a levegőt, egy okkal több, amiért aggódhatok. Ki kell találnom, hogy adhatom Constance-nak a gyógyírt és hogyan szabadulhatok meg Klaus üldözési mániájától. – Majd értesítelek a fejleményekről, viszont most… megyek és kitalálok valamit, ami mindkettőnk problémájára megoldás lehet. – felszisszenek, mikor húsomba vájja a körmeit, aztán nyomban hátat fordítok neki. Egy napra épp elég volt ennyi a családi összejövetelből. – Most megyek. Hidd el, megtalállak majd. - nem tudom, hogy kellene elköszönnöm valakitől, akit ilyen rég nem láttam és ráadásul a lányom, így amellett döntök, hogy egyszerűen csak felszívódok… mintha soha ott sem lettem volna. Az úgyis nagyon jól megy nekem.

Részemről;;
a játéknak vége!

szavak: 390 ♢ zene: Strut ♢ megjegyzés: benne vagyok a folytatásban.:3

I SING THE
BODY ELECTRIC

Elvis is my daddy, Marilyn's my mother, Jesus is my bestest friend. I don't need nobody, 'cause we got each other, Or at least I pretend. We get down every Friday night, Dancin' and grindin' in the pale moonlight. Feelin' alright, She prays the rosary for my broken mind. I sing the body electric, I sing the body electric, baby. I sing the body electric, Sing the body electric, Sing the body electric. I'm on fire, baby, I'm on fire. -------------------------------------------